Ismét fagyos reggelre ébredtünk, de legalább a keleti országrészben leesettt 30 centis havat megúsztuk, és gyönyörű napsütéses időben vágtunk neki a szombat délelőtti kerekezésnek. A Nagy-rét felé kerülve kavarodtunk rá a Budakeszi útra, mely mostanra sem vált jobbá, és kisebb forgalmúvá. Jöttek a  dombok; emelkedtek, lejtettek, míg elérkezett első szusszanásunk Budajenő főterén. Rövid napozás és cerbonázás után (talán az utolsó cerbonáinkat majszoltuk, a gyár ugyanis megszűnőben van) indultunk tova Tinnyéig, ahol egy kútnál rátöltöttünk a kulacsokra. Szasza mivel családi programra volt hivatalos, tovább hajtott Esztergomba, míg Tomi és Csanád az Üvegtigris felé vette az irányt. Ott kisebb szusszanás (kötelező fotózás) majd a 10-es úton próbáltunk védekezni a mellettünk egymás mellett száguldva előző kisebb nagyok autók ellen. Sajnos úgy látszik a tél alatt elszoktak a bringásoktól a járművezetők, mert ekkora távon ennyi érthetetlen ránkdudálást, fél méteren belüli előzést még nem tapasztaltunk. Néha igen jóízűeket kiabáltunk a mellőlünk, és szemből elénk vágódó vezetőknek. Persze megállni egyik sem volt hajlandó, hogy egy gyorstalpalót adhassunk az épp oda vonatkozó KRESZ szabályok ismertetésével, és kultúrált megvitatásával. Solymáron ismét szusszantuk pár percet, de a hideg erősebb volt az arcunkat érő napsugaraknál, így 20 perc múlva már a János Kórháznál véget is ért a túránk. Mindnyájunknak jólesett, és örültünk, hogy több bringással is találkoztunk e bő 60 kilométer során.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Szasz Lali, EPO van?

- Nincs, nem is volt !

A bejegyzés trackback címe:

https://elteseouti.blog.hu/api/trackback/id/tr92692456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása