Részt vettünk az év idei első "versenyén", mely egyben farsangi mulatság is volt. A február 6-án megrendezett Vakondfutam Kőbányán a föld alatt zajlott. A pálya végig a kőbányai pincerendszer 32 kilométeres útvesztőjének egy rövid kis szakaszán kanyargott. Sokszor igen csúszos volt ez a különös, nyálkás ?beton? felület, de mivel urai vagyunk a két keréknek nem estünk el a verseny alatt. Viszont a tél lehet mégis kicsit elvett a technikai rutinunkból, ugyanis még a versenyre igyekezve Szasza, a kerékpárúton gyaloglókat kikerülve a sínt választotta, melynek következtében közelebbi ismeretségbe került a kőbányai aszfalttal. Az esést Ivánfi sem úszta meg. A verseny előtt fél órával a kerékpárra épphogy ráülve, álló helyzetben sikerült elesnie. De hogy ne csak a bénázásról legyen szó; találó csapatnevünk, (ELTE SE Bányásszak) és egyedi mezünk miatt bekerültünk az M1 híradójába és a TV2-nek is adtunk interjút, bár azt nem tudjuk, hogy ezen csatornán láthatóak voltunk-e. ( A riporter elsőre elhitte, hogy mi valóban az ELTE most indult Bányász szakán vagyunk első éves hallgatók)

 

 

 

 

http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/02/06/20/Fold_alatti_bicikliversenyt_rendeztek_egy_kobanyaban.aspx

Eredményünk végül kategóriánkban a középmezőnybe lett elég.

http://www.kerekparinfo.hu/vakond-futam-kobanya

A bejegyzés trackback címe:

https://elteseouti.blog.hu/api/trackback/id/tr932670392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása